Az Egri Zenészek Egyesülete

Az egyesület célja a zene és a társművészetek segítségével művészi élményt nyújtani, szórakoztatni, nevelni; a fiatalokat aktív zenélésre ösztönözni, segíteni zenészek és énekesek pályafutását; zenei hagyományokat ápolni, értékeket menteni, az élő szórakoztató zenét népszerűsíteni.

Módszereink elsősorban a zeneoktatás, tehetséggondozás, koncertek szervezése és kapcsolatok kiépítése, ápolása.

2005 segítjük egy amatőr magyarnóta csoport, a Hevesi József Magyarnóta Klub tevékenységét.
Ezek az évek alatt nagy tapasztalatot szereztünk az amatőr énekesek korrepetálása, kísérése és színpadra való felkészítése terén.

2010 óta évente legalább egy nagyszabású, 3-4 órás szórakoztató műsort rendeztünk az Egri Kulturális és Művészeti Központtal közösen Egerben. Ezeken az esteken a helyi tehetségek együtt lépnek fel az ország legjobbjaival, pl. Pitti Katalinnal, Bangó Margittal, Berkes Jánossal, Felkai Miklóssal, Horváth Plútó Józseffel, Nyertes Zsuzsával, Harsányi Gáborral, Szulák Andreával, Koltai Róberttel.

2011 –től minden év nyarán országos találkozót szerveztünk a bárzenészeknek, fokozatosan bővülő tartalommal. A találkozó 2015-ben felvette Szepesi György nevét.

A második alkalomtól a találkozón belül megrendezzük a Trilla – az élő zene versenyét, melyet a nagy sikerre való tekintettel jövőre is meghirdetünk. A verseny díjazottjai gálaműsorban lépnek fel neves előadóművészekkel. A találkozó fontos része minden évben a szakmai konferencia, melyen a minden évben más a központi téma. Programjainknak mindig fontos eleme a tehetségek felkutatása, menedzselése és a sikeres életutak példamutatása. A versenyben sem leendő sztárokat keresünk, csupán a kezdő tehetséges zenészeket szeretnénk bátorítani, segíteni, ösztönözni a tanulásra.

Négy alkalommal a találkozón belül megrendeztük a Trilla – az élő zene versenyét, melyet a nagy sikerre való tekintettel jövőre is meghirdetünk. A verseny díjazottjai gálaműsorban léptek fel neves előadóművészekkel. A találkozó fontos része volt minden évben a szakmai konferencia, melyen a szórakoztató zene jövőjéről, esélyeiről volt szó. Programjainknak mindig fontos eleme a tehetségek felkutatása, menedzselése és a sikeres életutak példamutatása. A versenyben sem leendő sztárokat keresünk, csupán a kezdő tehetséges zenészeket szeretnénk bátorítani, segíteni, ösztönözni a tanulásra.

A bárzenész találkozók nyilvános programjaiba gondosan választjuk ki a sztárvendégeket. Fontos, hogy mindig élő zene legyen, amely stílusban illik a programba. Szerepelt már pl. Falusi Mariann, Sárik Péter, Rácz Kati, Majsai Gábor, Emilió Balogh Zoltán kíséretével, Pély Barna, a Napra zenekar, Mujahid Zoltán, Nyári Károly.

Az egyesület zenészei tematikus koncertekkel is járják az országot. Évek óta nagy sikert arattak pl. a karácsonyi, adventi műsorok. Több településen évek óta rendszeresen visszahívnak minket.

2014-ben egy ÉMOP projekt keretében féléves intergenerációs miniprojektet valósítottunk meg Eger egyik hátrányos helyzetű településrészén, a Szalában. Ennek keretében dalversenyt rendeztünk, 60 órás énekiskolát és zenei képzést tartottunk, záróprogramként pedig a résztvevők Bangó Margit előtt mutathatták be a tanultakat. 2015-ben ismét tartottunk képzést, melyet háziversennyel zártunk.

Programjainkról gazdag film- és fotódokumentáció áll rendelkezésre.

Az egyesület két zenekart tart fenn:

Minaret Kamarazenekar:


A zenekarban játszó zenészek felkészültsége és a művészeti vezető több műfajban való jártassága azt eredményezi, hogy a zenekar többféle koncertprogramot tud játszani.
A klasszikus zenei kompozíciók, operettek, örökzöldek, jazz standardek, sanzonok, régi magyar slágerek, világslágerek így egyaránt repertoárra kerülnek.
A zenekar nem csak a hagyományos kamarazenekari irodalom eljátszására törekszik, hanem újszerű megfogalmazásban is megszólaltatni kívánja a darabokat.(pl. más hangszerelés)

Koncertmester: Nyeste Erzsébet
Művészeti vezető: Gonda László

Báder Ernő Koncert Cigányzenekara:

Művészeti vezető: Báder Ernő

Tagjai:

1.      Báder Ernő –prímás
2.      Id. Báder Ernő-hegedű
3.      Balázs Richárd –hegedű
4.      Id. Lakatos Béla-klarinét
5.      Báder János-brácsa
6.      Burai Ádám-brácsa
7.      Báder Aladár-brácsa
8.      Báder János Dzsoni –cimbalom
9.      Pusoma Sándor-cimbalom
10.  Báder Pál-cselló
11.  Báder Péter-nagybőgő
12.  Báder Aladár-nagybőgő
13.  Id. Báder Aladár-nagybőgő

------------------------------------------------------------------------

Adatok:

Egri Zenészek Egyesülete /EZE/
Székhely: 3300 Eger Ady Endre utca 10.
Telephely: 3360 Heves, Bródy S. utca 117.
Képviselők: Gonda László elnök
Gonda Judit alelnök
Simon Klára elnökségi tag

Az eredeti nyilvántartási szám: 2158
Az eredeti alapszabály kelte: 2008. május 4.
Cégjegyzék szám: PK. 6008420082
Adószám: 18398177-1-10
Bank: FHB BANK ZRT. SWIFT: FHKBHUHB
Számlaszám: 18203174-06018092-40010016
IBAN formátumban: HU39182031740601809240010016
Számlavezető bankfiók címe: 3300 Eger, Doktor Sándor Imre utca 4.

vissza a lap tetejére...