Dalverseny a Szalában

DALVERSENY A SZALÁBAN 2014. AUGUSZTUS 5-6.

Az Egri Zenészek Egyesülete is az élő zene fontosságát hirdeti, és ebbe kiemelten beletartozik az ének. Céljaink elérése érdekében a „Szala városrész szociális rehabilitációja” ÉMOP pályázat keretében megvalósítottuk a Nincs fontosabb, mint az álmaid című intergenerációs miniprojektet. Ennek első eleme volt a Dalverseny a Szalában. 2014. júliusában folytak a dalverseny előkészületei: plakátokon és élőszóban hirdettük a versenyzési lehetőséget. Egyik toborzó körutunkra a Magyar Televízió stábja is elkísért minket július 23-án. A Ragyogó Évezred Produkció filmje az Életkerék című műsorban augusztus 8-án volt adásban.
A verseny előtt két ismerkedő, felkészítő foglalkozást tartottak egyesületünk tagjai, melyeket nagy érdeklődés kísért.

Arra törekedtünk, hogy a fellépőknek minél nagyobb nyilvánosságot biztosítsunk, ezért reméltük, hogy az időjárás nem kényszerít be minket az épületbe. A Szalai Közösségi Ház melletti terület alkalmas volt a rendezvények színpadának és nézőterének elhelyezésére. Hála Istennek, augusztus 5-én és 6-án is jó időnk volt, így a szabadban elfért az érdeklődő közönség is. Becsléseink szerint a versenyt 200, a gálaműsort 100 fő élvezte a kellemes nyári estéken.
A dalversenyre mindenki jelentkezhetett, aki elmúlt már 12 éves és nem szabtunk műfaji korlátokat sem. A rendezvény arcának, egyik zsűritagjának és a gálaműsor szereplőjének Rácz Katit választottuk, aki roma muzsikus családból származik és világot járt jazz díva lett. Élete, egyénisége nem csak azoknak lehet példa, akik zenei pályára készülnek. A zsűri másik két tagja: Gonda László zongorista-előadóművész és Báder Ernő prímás-előadóművész volt, akik tavaly közösen nyerték el a Heves megyei Príma-díjat. A bírálók körét Pataki Ferenc dobos tette teljessé.
A verseny színvonala felülmúlta a várakozásunkat. Tizenhat műsorszám hangzott el, a versenyzők kora és felkészültsége széles skálán mozgott. Összesen 21 versenyző szerepelt, az első helyezett Gáspár István énekes lett.

A műsort a fellépők sokoldalúsága alakította változatossá. A zsűri nagyon elégedett volt a tehetségekkel, több produkció értékelésekor elragadtatását fejezte ki. A másnapi díjátadó gálaműsorban nemcsak a kapott ajándékoknak és a Rácz Kati által dedikált oklevélnek örültek a versenyzők, hanem a személyre szabott értékeléseknek is. Fellépett a Gyülekezeti csoport, Horváth Zsuzsa, Szécsi Szonja Fruzsina, Váradi Zsanett, Gáspár Béla, Csipkés Gyula, Danyi Lajosné Rácz Irén, Szitai Renátó, Bécsi Terézia és Gáspár István. Az estet Rácz Kati koncertje zárta.

Dalverseny . díjátadó gála